6. rész Ismeretlen érzések
Abyssinian 2006.10.07. 12:38
Yumina hirtelen felriadt álmából. Sötét volt még, körbenézett de a többiek mélyen aludtak...
6. rész Ismeretlen érzések
Yumina hirtelen felriadt álmából. Sötét volt még, körbenézett de a többiek mélyen aludtak. Úgy döntött. Hogy sétál egyet a környéken. A közelben volt egy patak, elment oda és leült a partjára. A vizet kémlelte miközben valaki a háta mögé lépett.
- Miért nem alszol? – fagyos fuvallatként érte a meleg nyári estén a hang. Megfordult és Sesshoumaru állt mögötte.
- Azt hittem, hogy elmentél. Miért maradtál?
- Nem tudom. – Sesshoumaru még magának sem akarta beismerni de az elmúlt egy hónapban megszokta, hogy Yumina mellette van. Ha a közelében volt a szokottabbnál is nyugodtabbnak érezte magát. Talán azért mert tudta, hogy ha kell megtudja védeni magát és Rint is. Eddig csak azért akarta, hogy a lány velük tartson, hogyha ő egy démonnal harcol, legyen valaki, aki tud vigyázni Rinre nem úgy, mint Yaken. De most nem talált rá magyarázatot, hogy miért maradt.
- „Talán kezdek én is abba hibába esni, mint az apám??” – gondolta de rögtön el is hessegette ezt a gondolatot. – „Nem az nem lehet!”
- Tudod – szólalt meg egy kisidő múlva Yumina – már egy ideje veletek vagyok de még soha sem beszéltél velem, szinte nem is tudok rólad semmit.
- Annyi épp elég amennyit tudsz.
- Nekem nem. Szeretném tudni, hogy miért vagy ennyire ellenséges Inuyashával? Láttam, hogy néztetek egymásra.
- Inuyasha egy korcs.
- Mi közöd van neked egyáltalán Inuyashához?
- Ő az öcsém.
- Az öcséd? – döbbent le Yumina. – De akkor miért utálod ennyire? És miért mondod róla, hogy korcs?
- Apám beleszeretett egy halandó asszonyba, és a miatt a nő miatt és a fia miatt halt meg.
- Szóval azért utálod ennyire, mert félvér?
- Azért is.
- És még miért?
- Mert apám ráhagyta a kardját a Tessaigát, ami az agyarából készült.
- Szóval röviden és tömören te azért utálod, mert megszületett és megkapta az örökségét?? - Sesshoumaru nem válaszolt. Az egész beszélgetés alatt a hangja nem tükrözött semmilyen érzelmet de a szeme annál inkább.
- Sesshoumaru. – néma csend, Yukina ezt úgy vette, hogy felteheti egy újabb kérdését.
- Miért utálod ennyire a halandókat?
- Mert halandók. – felelte egyszerűen Sesshoumaru.
- És engem is utálsz?
- Most már elég. – tért ki a válasz elől Sesshoumaru. - Menj aludni. – Sesshoumaru ott hagyta a lányt. Yumina visszament és megint elaludt. Sesshoumaru a tábor közelében lévő sziklák egyikére telepedett le és onnan figyelte Yuminát. Nem tudta, hogy sikerült a lánynak ennyi mindent kiszednie belőle. Ha nem kap észbe még a végén olyat mondott volna, amit soha az életében senkinek. Egy ismeretlen érzés kerítette hatalmába, ezt csak akkor érezte amikor ölt. Nem tudta, hogy mi váltotta belőle ki ezt.
- „Minek örülök én ennyire?” – kérdezte magától. Sesshoumaru addig figyelte Yuminát amíg a lány fel nem ébredt. Yumina eldöntötte, hogy nem fogja kényszeríteni Sesshoumarut, hogy maradjon az öccse mellett, ha ennyire utálja. Így bár nehéz szívvel de elbúcsúztak Kagoééktől és külön folyatták útjukat. De nem is sejtették, hogy ugyan arra az ösvényre fognak tévedni.
- Lám lám.. – mondta Naraku miután Kanna tükrében látta Yuminát.
- Az ereje még hasznunkra lehet. Kagura menj és hozd ide de élve. Neki talán nagyobb hasznát veszem, mint neked. – Kagura elindult.
- Ne aggódj Naraku. Nem sokára nem lesz szükséged senkire. És akkor végre szabad lehetek. – gondolkodott magában miközben a tollán a hőseink felé tartott.
|