Weiss Kreuz_2.rész
Abyssinian 2006.10.09. 20:30
A fájdalom a barátod, tőle tudod, hogy még élsz…..
A fájdalom a barátod, tőle tudod, hogy még élsz…..
Fájdalom… A fájdalom, ami az elvesztésük miatt kínoz lassan de biztosan elemészt. Lelkem mélyén érzem, hogy ez így nem helyes de a szívem azt súgja soha sem lesz vége, fogadjam el úgy, ahogy van, ahogy nekem adatott. A bosszú fűt hajt a vágy, hogy lássam gyilkosuk félelemtől és a fajdalomtól eltorzult arcát, amit rám tekint és a saját hóhérját, látja az én alakomban. Vágyom arra, hogy a félelem csillogásával a szemében nézzen fel rám miközben ajkai reszketve, a tudattól, hogy mi vár rá az életéért könyörgő szavakra nyíljon. Érezni akarom, ahogy a kardom kioltja bűnös és átkozott életét, ahogy az utolsó éltető vércsepp is elhagyja a testét.
Megbocsátás?? Ezt a szót vele szemben nem ismerem. Nem kívánom az életét meghagyni. Már csak egy ember maradt az életemben, aki számomra mindennél fontosabb, és akinek megígértem, hogy végzek azzal a szörnyeteggel, akinek már több ember vére ragad a kezéhez, több ember halála szárad az ő bűnös lelkén.
Akarom, hogy úgy szenvedjen, ahogy én, mindenétől megfosztom, és úgy teszem tönkre, ahogy ő minket.
Biztonság…. Ez az, amitől egy fél perc leforgása alatt megfosztott.
Család, szülök, boldog élet. Elvesztettem őket. És már nincs is jogom hozzájuk.
Annyit gyilkoltam, hogy eljussak hozzá, hogy már kezeimről patakokban folyik a vér. Ha a tükörbe nézek magamat, látom egy vérfüggöny mögött. A vérfüggönyt azoknak a vére táplálja, akiket megöltem. Arcomra, kezemre, egész testemre rászáradt már a vérük és puszta víz nem mossa le.
Rémálmaimban látom a félelemtől eltorzult arcukat, hallom, ahogy az életükért könyörögnek.
Nem ezt akartam. Nem így akartam eljutni hozzá, nem ilyen áron. Úgy érzem, ugyan abba a hibába esem bele, mint ő. Lélektelen szörnyeteggé válok. Igaz lelkemet már akkor eladtam az ördögnek mikor beléptem ebbe az átkozott csapatba.
Úgy érzem nem, hogy segítenének, még hátráltatnak is. Olyan mintha egyre csak távolodnék igazi célomtól és egyre inkább egy szófogadó kutyára hasonlítanék, aki lesi gazdája minden kívánságát bármilyen áron… Akár az élete árán is.
Meg fogadtam, amit végre bosszúm célba talál, itt hagyom az egészet. De mihez is kezdhetnék utána?? Hisz a gyilkoláson kívül nem értek semmihez. Régi életemet elvesztettem. Nem tudom, hogy ki vagyok. A tükörben csak egy gyilkost látok, aki lélek nélkül gyilkol. Pedig ez nem igaz! Van lelkem nekem is, de ha nem hallgattatom el, akkor elveszek a bűntudat fájó és kavargó sötét örvényében. Nem hagyhatom….. Véghez kell vinnem bármi áron, hiszem megígértem nekik, neki….. megígértem Ayanak…….
|